Sajtóközlemények no image

Published on július 17th, 2015 | by Kelemen Lili

0

Marketingfronton erősít a Szallas.hu: 3 új menedzser segíti a növekedési célok teljesülését

Budapest, 2015. július 17. – A Szallas.hu-nál a tavalyi év végéhez kapcsolódó portfólióbővítés az értékesítést támogató feladatok gyarapodását is jelentette, ezért a portál három új szakemberrel bővítette marketingcsapatát.

A Szallas.hu az egyik legnagyobb hazai kiutaztatóvá vált, miután jelentős szálláshelykínálatot épített ki a környező országokban, valamint a Hotel.de portállal kötött megállapodás révén 5 kontinensre terjesztette ki a magyarul lefoglalható hotelek és apartmanok körét. „A belföldi online szállásközvetítés terén elnyert piacvezető pozíciónk megőrzése mellett ma már a fő cél, hogy markáns szereplővé váljunk a közép-európai régióban” – magyarázta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

 

A portál vezetője hozzátette: az ambiciózus célok eléréséhez folyamatos fejlesztésre van szükség, mind a technológia, mind az emberi erőforrások tekintetében. „A hatékonyság növelése és a különböző felületeken futó kampányok összehangolása szükségessé tette a marketingcsapatunk bővítését. Három fiatal, de már sok tapasztalattal rendelkező szakembert hívtunk a vállalathoz, akiknek a további növekedés biztosítása lesz a fő feladatuk” – magyarázta Szigetvári József.

 

Brand marketing menedzser – Borcsik Beáta (31)

 

Borcsik Beáta közel 10 éves szakmai tapasztalattal érkezett a Szallas.hu-hoz. 2006-ban végzett a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján, a kereskedelmi közgazdász szak marketing szakirányán. Ezután a Hell Energy csapatához csatlakozott, ahol főként offline ATL és BTL kampányok tervezésében és kivitelezésében szerzett gyakorlatot. Az utóbbi két évben a Kreatív Kombinát vezetőjeként az észak-magyarországi régió kis- és középvállalatai számára szállított kommunikációs megoldásokat, a Szallas.hu-hoz ugyanakkor az online marketingben rejlő kihívások vonzották. Brand marketing menedzserként a közösségi kommunikáció finomhangolását és a B2B kapcsolatok fejlesztését kezdte el, hosszú távon pedig azt kell biztosítania, hogy a párhuzamosan futó offline és online marketing kampányok, social és PR tevékenységek hatékonyan támogassák egymást.

 

E-mail marketing menedzser – Elsik Zoltán (30)

 

A közel 9 éves szakmai tapasztalattal rendelkező szakember az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karán szerzett diplomát műszaki menedzserként. A szakma alapjait az Extreme Digital Zrt.-nél sajátította el, majd a Libri csapatához igazolt portál menedzserként. A Shopline-nal való egyesülés után már egy piacvezető márka online megjelenéséért felelt. A Szallas.hu-nál e-mail marketing menedzserként fő feladata egy olyan rendszer fejlesztése és kezelése, amely az adatbázis tagjainak teljesen interaktív, testre szabott tartalmakat biztosít. A hazánkban egyedülálló megoldást a magyarországi tesztelés után a Szallas.hu portfóliójába tartozó többi országban is be fogják vezetni.

 

Online marketing menedzser – Dankó Attila (30)

 

Több mint 8 éves szakmai pályafutása alatt Dankó Attila Magyarországon és külföldön is bizonyította rátermettségét. Budapesten elsősorban ügynökségi oldalon dolgozott, az Initiative, a VivaKi és a Carnation csapatát is erősítette. Emellett több évig élt Angliában, ahol a BetClick nemzetközi affiliate marketing kampányait, majd később a Dentsu Aegisnél az Arcadia európai terjeszkedését támogatta. A Szallas.hu-nál az affiliate marketing mellett a médiatulajdonosokkal kialakított együttműködésekért és összességében az adatbázis építéséért felel. Online marketing menedzserként a performance irányt képviseli.

 

Kapcsolódó képanyag:

Borcsik Beáta fotója:

https://pr.szallas.hu/wp-content/uploads/2015/07/Borcsik_Beata_Szallas_hu.jpg

Elsik Zoltán fényképe:

https://pr.szallas.hu/wp-content/uploads/2015/07/Elsik_Zoltan_Szallas_hu.jpg

Dankó Attila fotója:

https://pr.szallas.hu/wp-content/uploads/2015/07/Danko_Attila_Szallas_hu.jpg

 

Szallas.hu logók: https://pr.szallas.hu/?page_id=15

 

Kapcsolódó webcímek:

http://www.szallas.hu

http://www.youtube.hu/szallasguru/


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 9:00-18:00 között:

    Tel.: +36 20 890 3150
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, PR munkatárs és sajtóreferens
    +36 30 417 8783
    lili.kelemen@szallas.hu
  • KÖZÖSSÉG

  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM