Budapest, 2013. április 3. - Nem éppen üdülős nemzet a ma..." /> Inkább belegebedünk, csak hogy üdülhessünk? – Sajtószoba – Szallas.hu

Sajtóközlemények no image

Published on április 3rd, 2013 | by Kelemen Lili

0

Inkább belegebedünk, csak hogy üdülhessünk?

Budapest, 2013. április 3. – Nem éppen üdülős nemzet a magyar: egy év alatt mindössze 17%-unk jutott el néhány napra pihenni. Úgy tűnik azonban, hogy a hitel nem akadály: a lakáshitellel rendelkezőkre például kétszer annyira jellemző, hogy voltak üdülni, mint azokra, akiknek a vállát nem nyomja ilyen teher – derült ki a TGI riport alapján a Szallas.hu által feldolgozott statisztikai adatokból.

Nem rettenti meg a többséget a hitel, attól még költenek néhány napos kikapcsolódásokra – legalábbis ezt mutatják a Millward Brown TGI riportja alapján a Szallas.hu által feldolgozott statisztikai adatok. A legkevésbé gátló tényező a diákhitel: akiknek van, azokra több mint kétszer inkább jellemző, hogy voltak üdülni, mint azok esetében, akiknek nincsen diákhitele. Közel kétszer annyira jellemző az üdülés a személygépkocsi-hitellel, a lízinggel és a lakáshitellel, míg másfélszer az áruvásárlási hitellel rendelkezők körében, mint azoknál, akik nem törlesztenek ilyesmit.A manapság sokat emlegetett devizahitelnél már kisebb a különbség, de a devizahitelesek között így is 26 százalék azok aránya, akik üdültek, míg az ilyen konstrukcióval nem élők esetében 21 százalék. Egyedül a személyi hitel esetében nem tapasztalható lényegi különbség.

„Nehéz megmagyarázni ezt a józan észnek némileg ellentmondó eredményt, azonban arról lehet szó, hogy azok, akik nem vesznek fel hitelt, egyébként is jobban megfontolják, mire költik a pénzüket és hajlamosak a takarékosságra is. Ezzel szemben például a ’karácsonyi LCD tévé hitelesek’ üdüléssel kapcsolatban is jobban elengedik magukat, vagy azok, akik nagyobb összeget, például lakáshitelt törlesztenek, nem akarnak évtizedekig várni egy kis kikapcsolódásra” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

Feláldozzuk a hétvégét, hogy nyaralhassunk?

Érdekesség, hogy akik a felmérést megelőző 1 évben a hétvégét is jellemzően munkával töltötték, azokra másfélszer annyira jellemző, hogy voltak üdülni (30%), mint azok esetében, akik inkább otthon pihentek vagy a ház körüli teendőket látták el (19%).

Egyébként is kevesen élünk a hosszabb kikapcsolódás lehetőségével: 12 hónap leforgása alatt csupán a válaszadók 17 százaléka töltötte így szabadidejét, s akik el is jutottak üdülni, azok is jellemzően (70%) csupán egyetlen alkalommal.

Kapcsolódó képanyag:

Szigetvári Józsefről készült fotók: https://pr.szallas.hu/?page_id=20
Szallas.hu logók: https://pr.szallas.hu/?page_id=15

Kapcsolódó webcímek:

http://www.szallas.hu
http://www.youtube.hu/szallasguru/

A kutatás háttere:
A hírben szereplő adatok a Millward Brown Kft. által 2012-ben 25 ezer fő megkérdezésével végzett kutatás eredményeit mutatják. A kutatás a 17-75 éves, magyarul beszélő, Magyarországon élő népességre nem, kor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerint reprezentatív.

További információ:

Kolma Kornél
ügyvezető
SAKKOM Interaktív – az Ön hírneve a mi jó hírünk
Telefon: (+36) 1 237-0212
Fax: (+36) 1 237-0213
Mobil: (+36) 20-3333-220
E-mail: kkolma@sakkom.hu
Cím: 1139 Budapest, Petneházy u. 52.
Webcím: www.sakkom.hu
Facebook: www.facebook.com/sakkom.interaktiv

A Szallas.hu-ról:

Magyarország legnagyobb szállásfoglaló oldala 2008-ban indult. A portál ma már több mint 9700 hotel, panzió, apartman és vendégház kínálatát közvetíti az utazni vágyóknak, akik számos szűrési lehetőség (szállás típusa, wellness szolgáltatások, fizetőeszközök) segítségével találhatják meg a számukra megfelelő ajánlatot. A honlapnak több mint 700 000 regisztrált felhasználója van, és havonta mintegy 1 500 000 látogató keresi fel. A szálláshelyek kiválasztását több mint 95 000 független vendég értékelése könnyíti meg.


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 9:00-18:00 között:

    Tel.: +36 20 890 3150
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, PR munkatárs és sajtóreferens
    +36 30 417 8783
    lili.kelemen@szallas.hu
  • KÖZÖSSÉG

  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM