Sajtóközlemények

Published on február 1st, 2022 | by Kelemen Lili

0

2021-ben csaknem percenként 1 belföldi szállásfoglalást tettünk meg

2021-ben számos rekord született a hazai turizmusban. Minden idők legtöbb foglalása 2021. július 5-én futott be a Szallas.hu-n. Augusztus 21-én közel 37 ezer vendég pihent olyan szálláson, amit a magyar szállásfoglaló oldalon talált. Ez 8 százalékkal több, mint a 2020.augusztus 20-ai vendégszám, és a duplája a 2019. 07. 20-ai rekordnak. Budapest, Siófok, Eger és Hajdúszoboszló vonzották a legtöbb vendéget egész évben. Idén minimum a 2019-es belföldi bruttó szoba árbevételt várják a Szallas.hu szakértői, nagyságrendileg 120-130 milliárd forint összegben.

 

2020-hoz képest a belföldi bruttó szoba árbevétel több mint negyedével nőtt 2021-ben a Szallas.hu-nál, ugyanakkor 2019-hez képest kb. annak ötödével csökkent. Az átlagos kosárérték 65 630 forint volt tavaly, ami 2020-hoz 15,4 százalékos gyarapodás, míg 2019-hez képest 31 százalékos növekedés. Minden második foglalás 50 ezer forinttal megegyező vagy az alatti volt. Minden negyedik 50 és 100 ezer forint közötti értéket képviselt, minden tizedik pedig 100 és 150 ezer közötti értékű volt. Az egy főre eső éjszakánkénti szállásköltség 9988 forint volt, ami 13,3 százalékkal több, mint 2020-ban, és 20 százalékkal több, mint 2019-ben. A legdrágább település Bikal, ahol az egy főre eső éjszakánkénti szállásköltség az országos átlag duplájánál is több volt, 22 770 forint. Ezzel szemben a legolcsóbb település Sellye, ahol 75,8 százalékkal kevesebbe került. „Érdekes, hogy mindkét >>leget<< Baranyában találtuk” – tette hozzá Trepess Beatrix, a Szallas.hu PR-menedzsere. Régiók közül a Balaton térsége bizonyult a legdrágábbnak, az országos átlagnál 8,3 százalékkal drágább itt egy éjszaka egy főnek. Ugyanakkor a Tisza-tó térségében az országos átlagtól átlagosan 26 százalékkal kedvezőbb áron foglalhatunk. A Szallas.hu által közvetített bruttó forgalom 28,44 milliárd forint volt 2021-ben, ami 2020-hoz képest 20 százalékos növekedés, 2019-hez képest pedig 10,1 százalékos bővülés.

A vendégek harmada hotelben hajtotta álomra a fejét utazásai alkalmával, negyedük apartmanban, ötödük vendégházban, 17 százalékuk panzióban és 6 százalékuk egyéb szálláshelyen. „A legnagyobb változást az apartmanoknál (+5,5%) és a panzióknál (4,9%) látjuk” – mondta a PR-menedzser.

 

Budapest egyre népszerűbb választás a magyarok körében

Minden ötödik foglalás a főváros szálláshelyeire érkezett be 2021-ben. Siófok, Eger, Hajdúszoboszló és Szeged sorakoznak mögötte, ők együttesen a Szallas.hu-n leadott foglalások 44,5 százalékát teszik ki. Pécs, Balatonfüred, Gyula, Hévíz és Zalakaros szerepelnek még a foglalási számok eloszlása alapján kirajzolódott toplistán. A foglalások negyede a Balatonra szólt, ötödük Észak-Magyarország településeire. A legnagyobb arányban azonban Budapest és vonzáskörzete iránt nőtt a kereslet, 2020-hoz képest 18,7 százalékkal több foglalást tettek meg ide.  A látnivalók közül a Nyíregyházi Állatpark, a Sárvári Gyógyfürdő és a Szigligeti Vár, események közül pedig a budapesti foci EB és a Szurkolói Zóna, az augusztus 20-ai ünnepi programok Budapesten és a Kecskeméti Repülőnap is népszerűek voltak.

A Szallas.hu-n a magyarok által 2021-ben megtett foglalások 98,5 százaléka belföldre szólt. A külföldre szóló foglalások kétharmada Horvátországba, 16 százaléka pedig Romániába szólt.

A félpanziós szűrőt 1,2 millió, az önálló házat 752 ezer, míg a medencét 640 ezer szálláskeresésnél használták. A reggeli szolgáltatást 607 ezer alkalommal, az OTP SZÉP-kártyás fizetést 540 ezer alkalommal keresték. A 100% pénzügyi biztonságot jelentő előleg nélkül szűrőt 525 ezer szállásfoglalásnál, míg a lemondási díj nélkül opciót 385 ezer alkalommal használták. 2021-ben minden harmadik foglalást online fizetési móddal egyenlítettek ki. Tizenháromszor annyian kerestek tavaly kutyás szállást, mint macskásat.

 

Mi várható 2022-ben a hazai turizmusban?

A Szallas.hu szakértői minimum a 2019-es szintet várják, ami nagyságrendileg 120-130 milliárdos összeg a belföldi bruttó szoba árbevételt illetően. Ennek eléréséhez azonban elsősorban nem a foglalási darabszámok növekedése, sokkal inkább a hároméves árnövekedés indukál. Már a pandémia előtt is kialakulóban volt egy trend, amire a járvány csak ráerősített: a népszerű, kedvelt desztinációk és szálláshelyek felől eltolódik a kereslet a kisebb és tematikus úti célok és szállások irányába. „Egyre népszerűbbek a nem hotel besorolású szálláshelyek és az utolsó pillanatos foglalások aránya is nőtt – mondta Trepess Beatrix. – A rugalmas kondíciók szinte már elvárásként jelennek meg vendég oldalon.” A szakember azt is elmondta, hogy az idei évben a külföldi utazások iránt is nő a kereslet, de első sorban inkább a kelet-közép-európai régión belül maradva. „Bizakodásra ad okot, hogy a napi megtett foglalásokban jelenleg a tavalyi szint felett vagyunk, és az idei első, március 15-ei hosszú hétvégére nagyobb ütemű az előfoglalás, mint a korábbi években” – árulta el Trepess Beatrix.

 

Toplisták, adatok

 

Top 10 belföldi úti cél 2021-ben:

  1. Budapest
  2. Siófok
  3. Eger
  4. Hajdúszoboszló
  5. Szeged
  6. Pécs
  7. Balatonfüred
  8. Gyula
  9. Hévíz
  10. Zalakaros

 

Top régiók a foglalások eloszlása alapján 2021-ben:

  1. Balaton
  2. Észak-Magyarország
  3. Nyugat-Dunántúl
  4. Budapest és vonzáskörzete
  5. Dél-Alföld
  6. Észak-Alföld
  7. Dél-Dunántúl
  8. Közép-Dunántúl
  9. Tisza-tó

 

A foglalások eloszlása szállástípusonként 2021-ben:

  • Hotel: 31%
  • Apartman: 26%
  • Vendégház: 19%
  • Panzió: 17%
  • Egyéb: 7%

 

Kedvelt látnivalók 2021-ben:

  • Zalakarosi Fürdő
  • Gyulai Várfürdő
  • Harkányi Gyógyfürdő
  • Egri Vár
  • Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
  • Nyíregyházi Állatpark
  • Hévízi-tó
  • Hungarospa Hajdúszoboszló
  • Miskolctapolca Barlangfürdő
  • Almásy-kastély

 

Kapcsolódó fotó:

Trepess Beatrix, PR-menedzser fotója:

https://pr.szallas.hu/wp-content/uploads/2021/11/negyzetes-kepek_0047_IMG_20210722_174213_1-2.jpg

 

További információ:

Kelemen Lili

Szallas.hu

Sajtószóvivő, PR munkatárs

Mobil | +36 30 417 87 83

E-mail | lili.kelemen@szallas.hu

Web | pr.szallas.hu

 

Háttér-információ

A Szallas.hu termékről

A 2008-ban indult a Szallas.hu portál, ami a GKI Digital 2017-es felmérése szerint Magyarország legnagyobb szállásfoglaló oldala. A szallas.hu domainon keresztül 2020-ban közel 500 ezer, 2019-ben ezt is meghaladó sikeres szállásfoglalás történt. A weboldalon évente 10 milliót meghaladó munkamenetet generálnak a felhasználók. Az oldalon több mint másfél millió vendégértékelés segíti a választás megkönnyítését. A Szallas.hu-n a magyar vendégek 24,5 milliárd forint értékben foglaltak magyarországi szálláshelyekre 2021-ben.

 

A Szallas Group-ról

A kezdetektől 2019-ig Szallas.hu Kft.-ként működő cég 2019 márciusától Zrt.-ként folytatja tevékenységét, 6 leányvállalatát összefogva. Szallas Group márkanév alatt összesen 16 terméket működtet 5 országban, 6 irodában. A Szallas.hu Zrt.-ben dolgozó munkavállalók száma több mint 350 fő 2021-ben.

 

A Szallas Group termékei:

https://pr.szallas.hu/wp-content/uploads/2021/10/szallas-group-brandek-scaled.jpg

Tags: , , , ,


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 9:00-17:00 között:

    Tel.: +36 20 890 3150
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, PR munkatárs és sajtóreferens
    +36 30 417 8783
    lili.kelemen@szallas.hu
  • KÖZÖSSÉG

  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM