Sajtóközlemények

Published on április 20th, 2017 | by Kelemen Lili

0

Az első negyedévben már 8 százalékkal bővült a turizmus: Budapest, Eger és Szeged a legnépszerűbb úticélok

Budapest, 2017. április 20. – 8 százalékkal bővült a belföldi turizmus az első negyedévben a Szallas.hu adatai szerint. Bár hosszú hétvégénk nem volt ebben az időszakban, mégis többet utaztunk, mint tavaly. Az 1-2 éjszakás üdülések voltak kelendőek, és inkább 4-5 csillagos szálláshelyet választottunk. Budapest és Eger továbbra is tömegével vonzza a feltöltődésre vágyókat.

Bár 2017 pihenésre alkalmat adó hosszú hétvégékben gazdag, az első negyedévében szűkölködtünk a munkaszüneti napokban. Míg 2016-ban ilyenkor 3 lehetőségünk is adódott arra, hogy elmeneküljünk a mínuszok elől a wellness-szállók gőzölgő fürdőibe, addig idén csupán egy szerdára eső március 15-i ünnepnappal számolhattunk. „Az utazási kedvünket ez egyáltalán nem szegte, sőt, tavalyhoz képest 8 százalékkal bővült a belföldi turizmus, de a vendégéjszakák hosszának megoszlásán látszik munkaszüneti a napok hiánya – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. – Ennek eredményeként a rövidebb, 1-2 éjszakás típusok mentek most jobban, ezek adták a foglalások több mint 80 százalékát.” Nemcsak a vendégéjszakák számára volt hatással a szünnapok hiánya: míg tavaly a márciusi extra hosszú hétvégére esett a legtelítettebb nap, ebben az évben már február 17-e volt a legforgalmasabb.

A 4-5 csillagos szállodák voltak a legkelendőbbek az idényben

A Szallas.hu első negyedéves riportja szerint nőtt a foglalások száma a magasabb nívójú szálláshelyeken. Míg az előző esztendőben főként 3 csillagos hotelszobákat választottunk ebben az időszakban, idén már a 4-5 csillag volt a befutó, utóbbinál átlagosan 17 százalékkal többet fizettünk, mint tavaly ilyenkor. Ugyanakkor továbbra is az 50 000 forint alatti árkategória a legkeresettebb, tízből nyolc üdülni vágyó ezt választotta. A foglalások 15 százaléka szólt 50-100 ezer forint értékű csomagra, az ennél drágább kikapcsolódás pedig tavalyhoz hasonlóan ritkaság számba ment ebben az időszakban. Az elemzésből az is kiderült, hogy kis mértékben növekedett a SZÉP-kártyás fizetések száma az előző évhez képest. A kártyákon lévő jelenleg mintegy 4,2 milliárd forintot május 31-ig lehet felhasználni, ezt követően ugyanis a kibocsátó bankok visszautalják a megmaradt pénzt a munkáltatóknak.

Töretlen Budapest és Eger vonzereje

Az új év első időszakában még mindig Budapest és Eger bizonyult a legnépszerűbb üdülési célpontnak. A lista további szereplői már 2016-ban is helyet kaptak a top 10 között, de a sorrend némileg átrendeződött. Az előző évben 7. helyen végzett Szeged idén felkerült a dobogó 3. fokára, míg a tavalyi bronzérmes Gyula most csupán a 8. pozíciót érte el. Debrecen és Pécs előbbre léptek, Hajdúszoboszló pedig hátrébb került. Új belépőként Zalakaros foglalta el a 10. helyet.

Ha külföld, akkor Lengyelország vagy Horvátország

Még mindig Zakopane a befutó, ha külföldi utazásra adjuk a fejünket az év első három hónapjában, Krakkó viszont egy helyezést előre lépett, így már a második legkedveltebb település az utazók körében. Lengyelország mellett a horvátországi üdülések is kelendőek, Vir például új belépőként egyből a harmadik helyen végzett. Az előző év hasonló időszakához képest új úti célok is felkerültek a legkeresettebbek közé, így Crikvenica, Zadar, Medulin, Szováta, Rimetea és Donovaly is az élbolyban szerepeltek.

Nem csak mi ruccanunk ki a téli, kora tavaszi hónapokban. „A nálunk vendégeskedő külföldiek közül a németek képviseltették magukat legnagyobb számban, majd a románok és a lengyelek” – mondta Szigetvári József.

Kapcsolódó képanyag:

A főbb megállapításokat illusztráló grafikonok:

Top 10 település

Vendégéjszakák és szálláshely-típusok megoszlása

 

Szigetvári József fotója:

https://pr.szallas.hu/wp-content/uploads/2017/03/szigetvari-jozsef-ugyvezeto.jpg

 

Top 10 belföldi úti cél az első negyedévben (Zárójelben a tavalyi helyezés látható.)

  1. Budapest (1.)
  2. Eger (2.)
  3. Szeged (7.)
  4. Pécs (6.)
  5. Hévíz (5.)
  6. Hajdúszoboszló (4.)
  7. Debrecen (10.)
  8. Gyula (3.)
  9. Miskolctapolca (9.)
  10. Zalakaros (-)

 

Top 10 külföldi település 2017 elején (Zárójelben a tavalyi helyezés látható.)

  1. Zakopane (1.)
  2. Krakkó (3.)
  3. Vir (-)
  4. Crikvenica (-)
  5. Zadar (-)
  6. Medulin (-)
  7. Szováta (-)
  8. Wrocław (5.)
  9. Rimetea (-)
  10. Donovaly (2.)

 

Kapcsolódó webcím:

www.szallas.hu

 

További információ:

Kolma Kornél

ügyvezető

SAKKOM Interaktív

online marketing + pr ügynökség

Telefon: (+36) 1 237-0212

Fax: (+36) 1 237-0213

Mobil: (+36) 20-3333-220

E-mail: kkolma@sakkom.hu

Cím: 1068 Budapest, Benczúr utca 47. V. em.

Webcím: www.sakkom.hu

Facebook: facebook.com/sakkom.interaktiv

Tags: ,


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 9:00-18:00 között:

    Tel.: +36 20 890 3150
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, PR munkatárs és sajtóreferens
    +36 30 417 8783
    lili.kelemen@szallas.hu
  • KÖZÖSSÉG

  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM