Published on április 12th, 2022 | by Kelemen Lili
0Lesz rekord a belföldi turizmusban húsvétkor is?
Már most több foglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben ilyenkor. A közvetített bruttó forgalom 58 százalékkal pedig túl is szárnyalta a pandémia előtti év húsvétján realizált értéket. Átlagosan 31 százalékkal drágult egy éjszaka egy fő részére. Eger, Budapest és Gyula szálláshelyeit foglalták eddig a legnagyobb arányban.
Rohamosan fogynak a szálláshelyek a négynapos hosszú hétvégére. Az előfoglalási adatok alapján már most több foglalás áll bent húsvétra, mint 2019-ben ilyenkor, amikor még a pandémiát megelőzően utazhattunk ebben az időszakban. Ha nem csökken az utazási kedv, akkor az utolsó pillanatos foglalások beérkezésével kiemelkedő húsvétunk lehet, a 2019-es számok ötödével vagy akár negyedével is több foglalás várható. A bruttó közvetített forgalom már most megdöntötte a 3 évvel ezelőtti rekordot, 58 százalékkal túlszárnyalta azt. Az átlagos kosárérték 60 százalékkal, míg az éjszakánkénti ár egy fő részére harmadával nőtt 2019-hez képest. „Idén országos viszonylatban átlagosan 10 ezer forintba kerül egy éjszaka fejenként húsvétkor” – mondta Trepess Beatrix, a Szallas.hu PR-menedzsere. Minden harmadik vendég hotelt választott, 26 százalékuk apartmant és kb. minden ötödik alkalommal vendégházat foglaltak. A panzió 16, míg az egyéb kategória 4 százalékban részesült a foglalásokból. Minden negyedik hosszú hétvégéző wellness-szállást választott. Eger, Budapest, Gyula, Hajdúszoboszló és Pécs bizonyultak most a legkeresettebb úti céloknak. Egerben már csak 25, Pécsett pedig 13 szabad szállás van. Őket követi a népszerűségi toplistán Szeged, Hévíz, Siófok, Nyíregyháza és Balatonfüred. Régiók közül százalékosan a legnagyobb arányban a Balaton, Észak-Magyarország és a Tisza-tó szálláshelyei iránt nőtt a kereslet. Egyes szállásadók ilyenkor a kicsik és a nagyok számára is külön programkínálattal készülnek. Lesz tojáskeresés, tojás- és arcfestés, kézműves foglalkozások, élőzenés vacsora és húsvéti fogásoktól roskadozó svédasztal is.
A drágulás ellenére is többen utaztak eddig idén 2020 és 2019 első negyedéveihez képest
Soha nem tapasztalt utazási kedvvel indult az idei esztendő. A Szallas.hu adatai szerint az első negyedévben 2019-hez képest 19 százalékkal és 2020-nál 26 százalékkal többen foglaltak szállást (2021-ben pedig nem utazhattunk ebben az időszakban). Az áremelkedés sem tántorította el az utazni vágyókat: a 2019-es szintnél átlagosan 30 százalékkal, 2020-nál pedig 18 százalékkal kellett többet fizetni egy főnek éjszakánként. Így átlagosan 11 ezer forintot kóstált egy éjszaka fejenként.
2019-ben az átlagos kosárérték a foglalások 75 százalékánál 50 ezer forint alatti volt. Ez a kategória a következő években már jóval kevesebbet hasított ki az egészből: 2020-ban 71 százalékot, idén pedig már csak 63 százalékot. Ezzel párhuzamosan a magasabb kategóriák értelemszerűen egyre nagyobb arányban részesültek a foglalásokból. „Az első negyedéves adatokat összevetve a foglalási hosszban és a foglalásonkénti létszámban nincs számottevő különbség az előző évekhez képest, ezért a magasabb kosárértéket az árnövekedés mellett még azzal magyarázhatjuk, hogy többen választanak magasabb kategóriás szállást a kifogástalan higiéniáért és a 100 százalék pénzügyi biztonságért cserébe” – mondta Trepess Beatrix, a Szallas.hu PR-menedzsere. 2019-ről 2022-re a 4 csillagos hotel kategóriában 13 százalékkal nőtt a foglalások aránya. Szálláskereséskor a legnépszerűbb szűrők a félpanzió és az önálló ház voltak, az ötödik pedig az előrefizetés nélküli opció.
Mindezek együttes eredményeként a közvetített bruttó forgalom 4,29 milliárd forint volt az első negyedévben, ami 63,7 százalékkal több 2019 hasonló időszakához képest és 58 százalékkal haladta meg 2020. január-március időintervallumának eredményeit. „Sokat lendített a számokon a rekordokat hozó március 15-ei hosszú hétvége az idén. 2019-ben 3 napos volt, 2020-ban pedig vasárnapra esett az 1848/49. évi Forradalom és Szabadságharc Emléknapja, így nem volt hosszú hétvége” – jegyezte meg a szakember. A foglalások 42 százaléka hotelbe szólt, minden ötödik alkalommal apartmant választottak a vendégek. További 16 százalékuk panzióra, 15 százalékuk pedig vendégházra voksolt. Budapest, Eger, Pécs, Szeged és Hévíz is tömegeket vonzottak, de sokan látogattak el Gyulára, Hajdúszoboszlóra, Siófokra, Zalakarosra és Debrecenbe is. Az aktív időtöltést kedvelők körében a felsőtoldi Kéz-kilátó, a Megyer-hegyi Tengerszem és a Székesfehérváron található Bory-vár keresett látnivalók voltak.
Toplisták, összefoglaló adatok
Legnépszerűbb belföldi úti célok a húsvéti hosszú hétvégén 2022-ben:
- Eger
- Budapest
- Gyula
- Hajdúszoboszló
- Pécs
- Szeged
- Hévíz
- Siófok
- Nyíregyháza
- Balatonfüred
A foglalások eloszlása a top régiók között a húsvéti hosszú hétvégén 2022-ben:
- Észak-Magyarország: 24%
- Balaton: 15,6%
- Nyugat-Dunántúl: 12%
- Dél-Alföld: 11,6%
- Dél-Dunántúl: 9,5%
- Budapest és vonzáskörzete: 9,3%
- Észak-Alföld: 9%
- Közép-Dunántúl: 7,5%
- Tisza-tó: 1,2%
A foglalások eloszlása szállástípusonként a húsvéti hosszú hétvégén 2022-ben:
- hotel: 30%
- apartman: 26,3%
- vendégház: 22,8%
- panzió: 16,2
- egyéb: 4,7%
Legnépszerűbb belföldi úti célok 2022 első negyedévében:
- Budapest
- Eger
- Pécs
- Szeged
- Hévíz
- Gyula
- Hajdúszoboszló
- Siófok
- Zalakaros
- Debrecen
A foglalások eloszlása a top régiók között 2022 első negyedévében:
- Észak-Magyarország: 20,1%
- Budapest és vonzáskörzete: 16,5%
- Nyugat-Dunántúl: 13,1%
- Balaton : 12,2%
- Dél-Alföld: 11,1%
- Dél-Dunántúl: 9,7%
- Észak-Alföld: 9,5%
- Közép-Dunántúl: 7,1%
- Tisza-tó : 0,4%
A foglalások eloszlása szállástípusonként 2022 első negyedévében:
- hotel: 41,9%
- apartman: 21,6%
- panzió: 16,4%
- vendégház: 15,7%
- egyéb: 4,2%