Budapest, 2014. május 8. –Hiáb..." /> Minden 4. szállodában rendszeresen spájzolnak a vendégek a svédasztalról – A vendégek harmada hízik a wellnesshotelekben – Sajtószoba – Szallas.hu

Sajtóközlemények no image

Published on május 8th, 2014 | by Kelemen Lili

0

Minden 4. szállodában rendszeresen spájzolnak a vendégek a svédasztalról – A vendégek harmada hízik a wellnesshotelekben

Budapest, 2014. május 8. –Hiába szól a wellness az egészségtudatos életmódról, az ilyen szolgáltatást nyújtó szállodák vendégeinek harmada többletsúllyal érkezik haza. A teljes, illetve félpanziós ellátás gyakran készteti arra a wellnessezőket, hogy az étkezőben erejükön felül teljesítsenek, sőt az étellopás sem ritka, miközben a sportolási lehetőségeket csak minden 10. vendég veszi igénybe.

Hiába van a wellness-szolgáltatást nyújtó szálláshelyek több mint harmadánál kifejezetten fogyni vágyóknak összeállított program, a vendégek körében sokkal inkább a passzív pihenés és kikapcsolódás a népszerű, derült ki a Szallas.hu friss felméréséből. „10 vendégből 9 a fürdőzést, szaunázást választja, a sportolási lehetőségeket ehhez képest elenyészően kevés, átlagosan 1 vendég veszi igénybe” – mondta Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezetője.

A Szallas.hu kutatásából az is kiderült, hogy wellness-szállodákban a legtöbben félpanziós ellátást igényelnek, amit az all inclusive étkeztetés követ. A többség ugyan odafigyel arra, hogy mit eszik ilyenkor, ennek ellenére a vendégek harmada egy kiadósabb pihenés után azt tapasztalja, hogy otthon többet mutat a mérleg. A felmérés résztvevői jellemzően 1-2 kiló pluszsúlyt szednek fel, amitől a legtöbben 1 héten belül igyekeznek megszabadulni. Ugyanakkor nem csak az evés, de az alkoholfogyasztás terén is kevésbé vagyunk mértéktartóak a wellness típusú kikapcsolódás idején, a vendégek közel fele ilyenkor szívesebben fogyaszt alkoholos italokat is.

 

A fentiekkel vág egybe a wellnesshotelek tapasztalata is, a szállásadók elmondása szerint főleg az all inclusive ellátást igénylők körében gyakori a kirívóan magas ételfogyasztás” – mondta Varga Zoltán. A Szallas.hu-nak nyilatkozó szállásadók képviselői ezzel kapcsolatban több vicces esetet is megosztottak. Volt olyan vendég, aki egymaga falta fel a 6 fős turnus számára kikészített reggelit, majd az utolsó kakaós csigát borravaló gyanánt az egyik alkalmazott kezébe nyomta. Egy másik helyen egy vallási alapokra helyezett vegetáriánus életmód tábor résztvevői a mértékletességről tartandó előadás előtt tüntették el az összes házi rétest a büféasztalról.

 

A felmérés szerint a korlátlan ellátást kínáló szálláshelyek körében minden negyedik helyen naponta előfordul, hogy ha már nem fér több a vendég pocakjába, akkor bespájzol a svédasztalról, és megpróbálja kivinni az ételt az étteremből. Bár a vendégek többé-kevésbé kerülik ilyenkor a feltűnést, előfordult, hogy valaki éppen az étellel telepakolt táskával esett el, és a büszkesége mellett minden iratán is folt esett.

 

„A szállásadók tapasztalata egyébként az, hogy egy 2-3 napos wellnesshétvégén a többség nem változtat jelentősen a szokásain. Egy ilyen utazás ugyan jó alkalom lehet az újrakezdésre, életmódváltásra, de általában aki otthon kevésbé tudja tartani a mértéket az étkezésnél, az a wellnesshotelekben sem salátát szed a tányérjára” – tette hozzá Varga Zoltán.

 

A kutatás háttere:

A Szallas.hu felmérést végzett a wellness-szolgáltatásokat keresők étel- és italfogyasztási szokásairól. A kutatás online megkérdezéssel zajlott, az adatok felvételére 2014. április 25. és május 3. között került sor. A nem reprezentatív felmérés eredményei 162 wellness-szállás és 922, az elmúlt 1 évben legalább egyszer wellness-szállodában megszálló vendég válaszain alapulnak.

 

Kapcsolódó képanyagok:

 

A Szallas.hu kutatása alapján készült grafikonok:

 

Wellnesshétvége költségei:

https://pr.szallas.hu/wp-content/uploads/2014/05/wellness-1.jpg

Igényelt programok a wellness-szállodákban:

https://pr.szallas.hu/wp-content/uploads/2014/05/wellness-2.jpg

Igényelt étkeztetés a wellness-szállodákban:

https://pr.szallas.hu/wp-content/uploads/2014/05/wellness-3.jpg

 

 

Varga Zoltán fotója:

https://pr.szallas.hu/?page_id=20

 

 

Kapcsolódó webcím:

http://www.szallas.hu

 

További információ:

Kolma Kornél

ügyvezető

SAKKOM Interaktív

online marketing + pr ügynökség

Telefon: (+36) 1 237-0212

Fax: (+36) 1 237-0213

Mobil: (+36) 20-3333-220

E-mail: kkolma@sakkom.hu

Cím: 1139 Budapest, Petneházy u. 52.

Webcím: www.sakkom.hu

Facebook: www.facebook.com/sakkom.interaktiv

 

Tags: ,


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 9:00-18:00 között:

    Tel.: +36 20 890 3150
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, PR munkatárs és sajtóreferens
    +36 30 417 8783
    lili.kelemen@szallas.hu
  • KÖZÖSSÉG

  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM