Sajtóközlemények a törülköző fogyóeszköz

Published on január 24th, 2019 | by Kelemen Lili

0

Nőtt a belföldi turizmus 2018-ban is: közel 10 százalék a bővülés

Mintegy 10 százalékkal nőtt a belföldi turizmus forgalma 2018-ban. Az 1-2 éjszakás foglalás volt továbbra is a sláger, utazásaink alkalmával jellemzően apartmanban, vendégházban vagy panzióban hajtottuk álomra a fejünket a Szallas.hu statisztikái szerint. Átlagosan 46 830 forintot fizettünk alkalmanként. Budapesten kívül Siófok, Eger és Hajdúszoboszló a legkeresettebb úti célok.

Az előrejelzések beteljesültek: 2018-ban is bővült a belföldi turizmus, megközelítőleg 10 százalékos volt a gyarapodás. A rövid kikapcsolódások továbbra is a legnépszerűbbek: az 1-2 éjszakás kiruccanások a foglalások több mint kétharmadát tették ki. A szálláshelyek közül az apartman, a vendégház és a panzió volt a legkeresettebb, a vendégéjszakák kétharmada ezekbe a kategóriákba szólt. „Az átlagos foglalási érték 44 178-ról 46 829 forintra nőtt 2017-ről 2018-ra” – árulta el Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Míg a legtöbb szállástípusnál emelkedett a foglalási érték, a 4-5 csillagos hotelek esetén közel 8 százalékkal csökkent. A szállások kb. 70 százaléka egyébként maximum 49 999 forintba került, 20 százalékuk 50-100 ezer forintot kóstált. SZÉP-kártyával történő fizetés esetén jellemzően 76 183 forintot hagyott ott a „fekvőhelyért” a vendég, ami 26 százalékos növekedés 2017-hez viszonyítva. A legtelítettebb nap július 23-a, hétfő volt.

Nincs nagy változás a települések népszerűségi térképen

Megyéink közül Pest, Somogy és Heves vonzották a legtöbb vendéget a Szallas.hu foglalási statisztikái szerint, míg települések közül a fővároson kívül Siófok, Eger és Hajdúszoboszló vitték a prímet. A top 10-es népszerűségi listára egyébként még Szeged, Gyula, Pécs, Balatonfüred, Zalakaros és Hévíz fértek fel. A turisztikai attrakciók közül a legnagyobb érdeklődésre az egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő, a Zalakarosi Fürdő, a Festetics-kastély és a Harkányi Gyógyfürdő tettek szert. Továbbá kiemelkedő látogatottsággal zárta az évet a siklósi vár, a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő, a szigligeti vár, a füzéri vár és a Zsolnay Kulturális Negyed is. „A szomszédos országokat felkeresők jellemzően Zakopane, Krakkó és Szováta felé vették az útirányt, de Crikvenica, Vir és Torockó is népszerű volt a magyarok körében” – tette hozzá a marketing menedzser.

2019-es utazásokhoz érdemes már most foglalni       

Egyre tudatosabban vesszük nyakunkba a világot, legalábbis előre tervezzük utazásainkat. „A nyaralást átlagosan kb. 237 nappal előre foglalják rajtunk keresztül a vendégek” – mondta Keresztes Nóra. A jelenlegi adatok alapján a belföldi utazások esetén Budapest mellett Hajdúszoboszló, Eger és Zalakaros látható az élbolyban az idei évben is, majd Hévíz, Gyula és Siófok következik. A top tízes listát Szeged, Debrecen és Pécs zárják.

Top 10 belföldi úti cél 2018-ban (zárójelben a 2017-es helyezése)

  1. Budapest (1.)
  2. Siófok (2.)
  3. Eger (3.)
  4. Hajdúszoboszló (4.)
  5. Szeged (5.)
  6. Gyula (7.)
  7. Pécs (8.)
  8. Balatonfüred (6.)
  9. Zalakaros (-)
  10. Hévíz (10.)

Top 10 turisztikai attrakció 2018-ban

  1. Egri vár
  2. Miskolctapolca Barlangfürdő
  3. Zalakarosi Fürdő
  4. Festetics-kastély
  5. Harkányi Gyógyfürdő
  6. Siklósi Vár
  7. Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő
  8. Szigligeti Vár
  9. Füzéri vár
  10. Zsolnay Kulturális Negyed

Top 10 külföldi település 2018-ban

  1. Zakopane
  2. Krakkó
  3. Szováta
  4. Crikvenica
  5. Vir
  6. Torockó
  7. Zadar
  8. Parajd
  9. Wrocław
  10. Medulin

Top 10 belföldi település a 2019-es előfoglalások alapján

  1. Budapest
  2. Hajdúszoboszló
  3. Eger
  4. Zalakaros
  5. Hévíz
  6. Gyula
  7. Siófok
  8. Szeged
  9. Debrecen
  10. Pécs

Top 10 külföldi település a 2019-es előfoglalások alapján

  1. Zakopane
  2. Donovaly
  3. Białka Tatrzańska
  4. Wisła
  5. Krakkó
  6. Karpacz
  7. Prága
  8. Kościelisko
  9. Roma
  10. Wrocław

www.szallas.hu

Tags: , , , , ,


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 9:00-18:00 között:

    Tel.: +36 20 890 3150
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, PR munkatárs és sajtóreferens
    +36 30 417 8783
    lili.kelemen@szallas.hu
  • KÖZÖSSÉG

  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM