Sajtóközlemények mennyire-sportos-es-egeszseges-a-magyar-nyaralaskor

Published on április 10th, 2024 | by Kelemen Lili

0

Nőtt a hazai turizmus az első negyedévben

A Szallas.hu oldalán foglaló magyar vendégek belföldi vendégéjszakaszámai 8 százalékkal nőttek az első negyedévben 2023 hasonló időszakához képest, a foglalási szám pedig 6,4%-kal. A portál által közvetített bruttó szobaár bevétel több mint 13,5 százalékkal nőtt. Érezhető a SZÉP kártya turizmus élénkítő hatása is: eddig idén az online kifizetések közel 27 százalékát fizették SZÉP kártyával. Budapest, Eger és Pécs vonzotta a legtöbb vendéget januártól márciusig foglalási szám alapján.

 

Biztatóak a hazai turizmus eredményei az első negyedévben, két hosszú hétvégénk is volt ebben az időszakban. A leutazások alapján a vendégéjszakaszám 8, a foglalások száma 6,4, a bruttó közvetített szobaár bevétel pedig 13,5 százalékkal nőtt 2023 első három hónapjához képest a Szallas.hu adatai szerint. „Az utazási kedv élénkülését elsősorban a hosszú hétvégékkel magyarázhatjuk, hiszen a március 15-e háromnapos pihenő volt és a húsvét is erre az időszakra esett, ezzel szemben 2023-ban nem volt hosszú hétvége az első negyedévben” – tájékoztatott Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. Jó hír a szállásadóknak és a vendégeknek is, hogy nem kell sokat várni a következő hosszú hétvégére, pünkösdkor háromnapos utazást tervezhetünk.

Nőttek az átlagárak, de kisebb mértékben, mint tavaly

Egy éjszaka átlagára a bruttó szobaárbevétel és a vendégéjszaka számok alapján 14 070 forint volt az első negyedévben. „Hotelben ez 21 ezer, apartmanban 8970, vendégházban 9755, panzióban pedig 11 225 forint volt” – mondta Kelemen Lili. Az egy főre eső éjszakánkénti átlagár kb. 5 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Ez visszaigazolja a Szallas.hu szakértőinek korábbi megállapítását, hogy bár voltak szállásadók, akik tudtak még az idén áremelést érvényesíteni, de az előző évek drasztikusabb növeléséhez képest jellemzően kisebb léptékűt. 

A piac idén erősen last minute jellegű: a vendégek a közeli időpontokat foglalják nagyobb arányban mind a kedvezményes, mind a normál időszakokban. „Az eddigi idei tapasztalatok azt mutatják, hogy a szálláskeresés és az utazás időpontja jellemzően ugyanazon hónapra esik” – magyarázta Kelemen Lili. 

A tavasz változást hozott

Az átlagos foglalási hossz 1,9 éj volt az első negyedévben. „Míg januárban és februárban 1 éjszakára foglaltak többen, márciusban már a két éjszaka vezetett – köszönhetően a hosszú hétvégéknek” – ismertette a részleteket a sajtószóvivő. A vendégek 39 százaléka hotelt, negyedük apartmant, 17 százalékuk vendégházat, 15 százalékuk panziót és 4 százalékuk egyéb szállástípust választott. „Januárban és februárban érezhetően magasabb volt a hotelek részesülése a foglalásainkból, a március azonban itt is hozott némi változást – mondta a sajtószóvivő. – A tavasz első hónapjában eltolódott a kereslet az apartmanok, vendégházak és panziók irányába.” Az utazások 37 százaléka wellness indíttatású volt az első negyedévben. A foglalások közel kétharmada két főre, 13 százaléka 1 főre, 11 százaléka 3 főre és minden tizedik pedig négy főre szólt. 

A főváros mellett Eger, Pécs és Gyula volt a magyarok kedvence

A magyarok kedvenc úti céljai Budapest, Eger, Pécs, Gyula és Miskolc voltak. Őket követte Szeged, Hévíz, Debrecen, Hajdúszoboszló és Siófok. A régiós összesítésben minden ötödik szallas.hu-s foglalás esetén Észak-Magyarország területére esett a választás. Budapest és vonzáskörzete 16 százalékban, a Nyugat-Dunántúl és a Batalon pedig 13-13 százalékban részesült a negyedév foglalásaiból. Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletág vezetője szerint az attrakciók közül ebben az időszakban a fürdők voltak a vendégek kedvencei. A Gyulai Várfürdő, a Hévízi Tófürdő, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő, a Miskolctapolca Barlangfürdő és a hajdúszoboszlói Gyógyfürdő is népszerű volt. A négyévszakos sláger egri vár és a Festetics-kastély is sok látogatót vonzott.

 

A top 10 legnépszerűbb belföldi település a magyarok körében a Szallas.hu-s foglalási darabszám alapján 2024 első negyedévében:

  1. Budapest
  2. Eger
  3. Pécs
  4. Gyula
  5. Miskolc
  6. Szeged
  7. Hévíz
  8. Debrecen
  9. Hajdúszoboszló
  10. Siófok

Tags: , , , ,


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 9:00-18:00 között:

    Tel.: +36 20 890 3150
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, PR munkatárs és sajtóreferens
    +36 30 417 8783
    lili.kelemen@szallas.hu
  • KÖZÖSSÉG

  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM