Sajtóközlemények no image

Published on július 15th, 2013 | by Kelemen Lili

0

Ötezer forint egy éjszaka – Kevesebbet költöttünk pihenésre, mint tavaly

Budapest, 2013. július 15. – Átlagosan 44 ezer forintért foglaltunk szállást 2013. második negyedévében, és hosszabb ideig utaztunk el, mint tavaly – derül ki a Szallas.hu statisztikáiból. A nyári főszezonban az előfoglalások 70 százaléka vízpartra szól, a három legnépszerűbb szálláshelyből kettő a Balaton partján fekszik.

Három százalékkal kevesebbet költöttünk szállásra 2013 második negyedévében, mint a tavalyi év hasonló időszakában a Szallas.hu legfrissebb statisztikája szerint. Átlagosan 44 300 forintért foglaltunk, de ebből a pénzből átlagosan 8 éjszakát pihentünk, ami egy nappal hosszabb üdülést jelent a tavalyi adatokhoz képest. „Az utazni vágyók számára valószínűleg egyre vonzóbbak az előszezon alacsonyabb árai, egy éjszakára mintegy 5500 forintot szántunk” – magyarázta az eredményeket Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

Április elejétől június végéig a belföldön pihenők 519 millió forintot fizettek SZÉP-kártyával, ami 20 százalékkal több, mint 2012 hasonló időszakában és több mint duplája az idei első negyedévben felhasznált keretnek. A Széchenyi Pihenő Kártyával fizetők egyébként átlagosan 56 000 forintot használtak fel egy foglalás alkalmával.

Vízparti apartmanba vágyunk

Az áprilistól június végéig tartó időszakban jelentősen nőtt az érdeklődés a motelek és más, kedvezőbb árú szálláslehetőségek iránt, míg a szállodák népszerűsége csökkent tavalyhoz képest. „Az előfoglalási adatok alapján a nyár főleg az apartmantulajdonosoknak kedvez majd, júliusban és augusztusban a pihenni vágyók 70 százaléka ráadásul vízparthoz közeli nyaralót keres” – egészítette ki az adatokat Szigetvári József.

Az előfoglalási adatok alapján a legnépszerűbb belföldi utazási célpont az idei főszezonban Siófok lehet, és bár Hajdúszoboszló stabilan őrzi második helyét nyáron is, összességében ilyenkor a Balatoné a főszerep. A népszerűségi lista első 10 tagja közé összesen 4 település jutott be a magyar tenger partjáról: a már említett Siófok mellett Balatonfüred, Balatonlelle és Zamárdi is sok nyaralóra számíthat júliusban és augusztusban.

A TOP10 belföldi utazási célpont az előfoglalási adatok alapján a főszezonban (július-augusztus)

1. Siófok
2. Hajdúszoboszló
3. Balatonfüred
4. Budapest
5. Eger
6. Szeged
7. Gyula
8. Balatonlelle
9. Zamárdi
10. Pécs

Kapcsolódó képanyag:
Szigetvári Józsefről készült fotók:
https://pr.szallas.hu/?page_id=20

Szallas.hu logók:
https://pr.szallas.hu/?page_id=15

Kapcsolódó webcímek:
www.szallas.hu

A Szallas.hu statisztikájának háttere:
A Szallas.hu Magyarország piacvezető szálláskereső oldalaként havonta mintegy 1,5 millió látogatóval rendelkezik. A hírben szereplő információk a 2012-ben és 2013-ban április 1. és június 30. között, illetve a 2013-as főszezonra rögzített szállásfoglalási adatokon alapulnak. Bár a minta nem reprezentatív, jól tükrözi a belföldi szállásokra vonatkozó online foglalási tendenciákat.

További információ:

Jacobi Viktória
kommunikációs tanácsadó
SAKKOM Interaktív
online marketing + pr ügynökség
Telefon: (+36) 1 237-0212
Fax: (+36) 1 237-0213
Mobil: (+36) 20 7733-636
E-mail: vjacobi@sakkom.hu
Cím: 1139 Budapest, Petneházy u. 52.
Webcím: www.sakkom.hu
Facebook: www.facebook.com/sakkom.interaktiv

A Szallas.hu-ról:
A 2008-ban indult portál az eNET és a Magyar Hotel Monitor felmérése szerint jelenleg Magyarország legnagyobb szállásfoglaló oldala. Ma már 8 országban több mint 11 000 hotel, panzió, apartman és vendégház kínálatát közvetíti az utazni vágyóknak, akik számos szűrési lehetőség (szállás típusa, wellness szolgáltatások, fizetőeszközök) segítségével találhatják meg a számukra megfelelő ajánlatot. A honlapnak több mint 700 000 regisztrált felhasználója van, és havonta mintegy 1 500 000 látogató keresi fel. A szálláshelyek kiválasztását több mint 100 000 független vendég értékelése könnyíti meg.


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 9:00-18:00 között:

    Tel.: +36 20 890 3150
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, PR munkatárs és sajtóreferens
    +36 30 417 8783
    lili.kelemen@szallas.hu
  • KÖZÖSSÉG

  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM