Sajtóközlemények no image

Published on július 9th, 2015 | by szallashu

0

Újabb rekord a belföldi turizmusban: Minden 4. szállásfoglalás mobilról érkezik

Budapest, 2015. július 9. – Kiugróan jó negyedévet tudhat maga mögött a belföldi turizmus, s úgy tűnik, hogy a nyári szezon sem okoz majd csalódást – a Szallas.hu adatai szerint már most akadnak a 100%-os foglaltságot közelítő időszakok. A magyarok körében az elkövetkezendő hónapokban Siófok lesz a leggyakoribb választás, a szállásfoglalást pedig már minden 4. esetben mobileszközről intézik.

2015 második negyedévében trendfordulóhoz érkezett a belföldi turizmus: ugyan továbbra is az 1, illetve 2 éjszakás kikapcsolódás volt a leggyakoribb választás a magyarok körében, de három év után idén először nőtt a 3 vagy annál több éjszakára vonatkozó foglalások aránya a Szallas.hu friss adatai szerint. Nemcsak hosszabb időre utaztak, de ezzel együtt többet is költöttek a magyarok, az átlagos foglalási érték például 50 százalékkal, 49 054 forintra nőtt. „A kiugróan jó negyedévben szerepe lehet annak is, hogy a SZÉP-kártyákra még 2013-ban feltöltött összegeket május 31-ig kellett felhasználni, amit alátámaszt, hogy az előző év hasonló időszakához képest közel másfélszeresére, 57 ezer forintra nőtt a SZÉP-kártyával történő fizetések átlagos értéke. Mindezeket figyelembe véve a turisztikai szektor – elemzésünk alapján mintegy 8,5 százalékos bővüléssel – ismét nagyszerű negyedévet tudhat maga mögött” – mondta Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezetője.

Budapest, Siófok, Eger a top 3-ban

A belföldi utazók körében a legnépszerűbb továbbra is az apartman kategória (28%), amit a panzió (19%), majd a vendégház követett (18%). Minden 10. szállásfoglalást gyermekkel rendelkező család indította, s nem túl gyakran, de van, hogy a házi kedvenc is utazik ez nagyjából minden 50. esetre igaz. A II. negyedévben sorrendben Budapest, Siófok, Eger, Balatonfüred, illetve Pécs fogadta a legtöbb vendéget, a belföldi utazók pedig legnagyobb arányban Budapestet, Debrecent, Szegedet, Győrt, illetve Pécset hagyták rövidebb időre a hátuk mögött. A Szallas.hu adatai szerint már minden 4. vendég mobileszköz – mobiltelefon vagy tablet – segítségével intézi szálláshelye kiválasztását.

 

Alig van már szabad szállás az államalapítás ünnepén

A következő hónapok már a vízparti kikapcsolódásról szólnak; a belföldi célpontok tekintetében Siófok veszi át a vezetést, de a legnépszerűbb városok 90 százaléka valamilyen vízparti vagy nevezetes fürdőt felvonultató település. „A külföldi szállásfoglalások esetében a horvátországi úti célok a legvonzóbbak a magyarok körében. Nemzetközivé válásunk mérföldköveként az utóbbi hónapban pedig már egészen különleges foglalásokat is regisztráltunk: egy horvát család például rajtunk keresztül intézte vietnámi nyaralását” – tette hozzá Varga Zoltán.

A belföldi nyári turisztikai szezon idén is az államalapítás ünnepének környékén zárul. A Szallas.hu előfoglalási adatai alapján az augusztus 20-ai napot is magába foglaló időszakra a szálláshelyek telítettsége már most megközelíti a 100 százalékot. A magyarokra egyre inkább jellemző, hogy előre gondolkodnak, és rendkívül körültekintően választanak. Az időtartam, a hely és a szálláshely kategóriájának megválasztása után átlagosan 5 szálláshelyet tekintünk át és olvassuk el a vonatkozó vendégvéleményeket, mielőtt a foglalás gombra kattintunk. Az ellátás tekintetében az öngondoskodás a legnépszerűbb; a belföldi foglalások 60 százalékában nem igényelnek ellátást, 24 százalékban csak reggelit, 15 százalékban félpanziót kérnek, és mindössze 1 százalék tartalmaz teljes ellátást.

A 10 legnépszerűbb település az elkövetkezendő 3 hónapban (2015. július 1. – szeptember 30.)

  1. Siófok
  2. Hajdúszoboszló
  3. Balatonfüred
  4. Eger
  5. Balatonlelle
  6. Zamárdi
  7. Gyula
  8. Budapest
  9. Szeged
  10. Zalakaros

 

A 10 legnépszerűbb település az év második 3 hónapjában (2015. április 1. – június 30.)

(Zárójelben a tavalyi év hasonló időszakának helyezései.)

  1. Budapest (1.)
  2. Siófok (2.)
  3. Eger (4.)
  4. Balatonfüred (7.)
  5. Pécs (9.)
  6. Hajdúszoboszló (3.)
  7. Szeged (6.)
  8. Gyula (5.)
  9. Sopron (10).
  10. Miskolctapolca (8.)

 

 

Kapcsolódó képanyag:

Varga Zoltánról készült fotók:

https://pr.szallas.hu/wp-content/uploads/2012/03/Sz ll s.hu-20.jpg

https://pr.szallas.hu/wp-content/uploads/2012/03/Sz ll s.hu-16.jpg

 

Kapcsolódó webcímek:
http://www.szallas.hu
http://www.youtube.hu/szallasguru/

További információ:

Kolma Kornél

ügyvezető

SAKKOM Interaktív

online marketing + pr ügynökség

Telefon: (+36) 1 237-0212

Fax: (+36) 1 237-0213

Mobil: (+36) 20-3333-220

E-mail: kkolma@sakkom.hu

Tags: , , ,


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 8:30-19:30 között:

    Tel.: +36 30 344 2000
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, vezető kommunikációs tanácsadó
    06-1-237-0212
    lkelemen@sakkom.hu
    SAKKOM Interaktív pr ügynökség
  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM