Sajtóközlemények leggyakrabban-meglovasitott-targyak_szallas_hu

Published on augusztus 24th, 2016 | by szallashu

0

Viszünk minden mozdíthatót nyaraláskor: Törölközőt, evőeszközt és ágyneműt lovasítanak meg leggyakrabban a szállóvendégek

Budapest, 2016. augusztus 24. – A vendégek szeretnek több csomaggal távozni, mint amennyivel megérkeztek a nyaralásra, tízből kilenc szállásadót ért már kisebb-nagyobb lopás – derül ki az Év Szállása verseny megbízásából készült kutatásból. A leggyakrabban törölközőt és evőeszközt tulajdonítanak el a turisták, de több esetben egészen extrém helyzetek is előfordultak már: egy tulajdonos például azzal szembesült, hogy hiányzik 15 m2 laminált padló. Nem véletlen, hogy minden 5. szállásadó feketelistát vezet.

A vendégek által elkövetett lopás általánosnak mondható a hazai szálláshelyeken, tízből kilenc vendéglátót ért már ilyen jellegű veszteség a szezon során. A szállásadók több mint háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy csupán az esetek maximum 10 százalékában hiányzik valami a vendégek távozása után a szobából. A Szallas.hu által az Év Szállása verseny keretében készített felmérés szerint a deficit jellemzően nem túl jelentős: a vendéglátók közel kétharmada nyilatkozott úgy, hogy az „elcsomagolt dolgok” miatt keletkezett kár értéke legfeljebb 5000 forint volt egy szobára/apartmanra vetítve az előző szezonban.

A meglovasított holmik listáját a törölközők, evőeszközök és az ágyneműk vezetik, azonban vannak kirívó esetek is: a válaszok alapján a szálláshelyek körülbelül 10 százaléka szenvedett már jelentősebb anyagi kárt, mely a 20 000 forintos értéket is meghaladta. „A nagyobb veszteséget általában a tévékészülékek vagy egyéb műszaki cikkek eltulajdonítása okozza. Egyik partnerünk arról számolt be, hogy az indukciós főzőlapot bontotta ki, majd vitte magával a nála éjszakázó. Az értékesebb tárgyak sorában akadnak még különlegesebbek is: tűnt már el Tiffany-lámpa, Herendi padlóváza, de volt, hogy a felújításhoz előkészített 15 négyzetméternyi laminált padló pótlásáról kellett gondoskodnia a szállásadónak” – ismertette az eredményeket Pálinkás János, a Szallas.hu kreatív vezetője.

Tehetetlenek a szállásadók a lopós turistákkal szemben

 

A szobákban általában még a képek, festmények és távirányítók nincsenek biztonságban, valamint az otthonról „éppen hiányzó” eszközök. Ahogy ennek kapcsán egy több évtizede a szektorban dolgozó szállodás fogalmazott, ha a vendégnek szüksége van rá, képes az ágyból a rugót is kiszedni. „Persze a szobán kívül is eltűnnek dolgok, a szállásadók beszámolói alapján a kerti felszerelés gyakori célpont: függőágyat, öntöttvas kerti padot, szalonnasütéshez használt ülőtuskót, faszenet és tűzifát is csentek már el” – mondta a Szallas.hu kreatív vezetője.

A szálláshelyek túlnyomó többsége tudomásul veszi a jelenséget, nem szólítják fel a vendéget az eltulajdonított ingóság visszaszolgáltatására. „A házigazdák szerint a szolgáltatásuk ezzel jár, költségként leírják a veszteséget” – tette hozzá Pálinkás János. A nagy értékű rongálás vagy lopás ugyanakkor akár feljelentést is vonhat maga után, de a turisták beismerés helyett jellemzően tagadnak, ha távozásukkor rajtakapják őket. Az enyveskezű utasoknak csupán egyharmada ismeri be tettét, közülük többen inkább visszaküldik az eltulajdonított tárgyat, és csak kisebb hányaduk ajánlja fel, hogy megtéríti az okozott kárt. Ennek ellenére csak minden 5. szállásadó vezet feketelistát azokról, akik korábban megkárosították, s a jövőben már nem látják őket szívesen.

KERETES: Extrém példák arra, hogy milyen tárgyakat loptak el a vendégek

 


  • 15m2 laminált padló
  • 4-5 mázsa tűzifa
  • szállástulajdonos télikabátja, csizmája
  • állófogas
  • állólámpa
  • búvárszivattyú
  • elemek a távirányítóból, faliórából
  • fűnyíró
  • indukciós főzőlap
  • hűtőgép
  • kondigép
  • kosárpalánk
  • leander, kerti virágok (kiásták)
  • létra
  • mennyezeti tükörgömb
  • mobilklíma
  • műholdas adó-vevőegység
  • napozóágy
  • perzsa macska
  • porszívó
  • puff
  • szőnyeg
  • televízió
  • tésztakészítő gép
  • WC-kefe
  • WC-tartály
  • WC-ülőke aljáról a műanyag csavarok

 

KERETES VÉGE

Kapcsolódó képanyag:

Leggyakrabban meglovasított tárgyak

Lopások gyakorisága

Lopáskárok értékének megoszlása

Lopáskárok gyakorisága megyék szerint

Lopáskárok értékének megoszlása megyék szerint

 

A Szallas.hu statisztikájának háttere:

A Szallas.hu a jelenleg is zajló Év Szállása verseny keretében végzett felmérést partnerei körében a szálláshelyekről eltűnt berendezési tárgyakról. Az adatsor felvételére 2016 júliusában és augusztusában került sor, a kutatásban 782 szállásadó vett részt.

 

Kapcsolódó webcím:

http://www.szallas.hu/evszallasa

 

További információ:

Kolma Kornél

ügyvezető

SAKKOM Interaktív

online marketing + pr ügynökség

Telefon: (+36) 1 237-0212

Fax: (+36) 1 237-0213

Mobil: (+36) 20-3333-220

E-mail: kkolma@sakkom.hu

Cím: 1068 Budapest, Benczúr utca 47. V.

Webcím: www.sakkom.hu

Facebook: http://www.facebook.com/sakkom.interaktiv

Tags: ,


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 8:30-19:30 között:

    Tel.: +36 30 344 2000
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, vezető kommunikációs tanácsadó
    06-1-237-0212
    lkelemen@sakkom.hu
    SAKKOM Interaktív pr ügynökség
  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM