Sajtóközlemények Hungarian Parliament Building in Budapest

Published on június 29th, 2017 | by szallashu

0

Zsúfolt lesz Budapest a vizes VB alatt: 70 százalékkal nőtt az előfoglalások száma a fővárosban

Budapest, 2017. 06. 29.70 százalékkal több vendég lesz a fővárosban a vizes VB idején, mint tavaly ilyenkor – derült ki a Szallas.hu friss elemzéséből. Egy éjszaka átlagosan 17 960 forintba kerül, főként az apartmanokra és a háromcsillagos hotelekre van kereslet. A legtöbb vendég Nyíregyházáról és Miskolcról érkezik, a határon túlról pedig lengyel, szlovák és román kirándulók foglaltak szobát a szállásfoglaló portálon.

 

Zsúfolt lesz a főváros a vizes világbajnokság idején a Szallas.hu adatai szerint, tavalyhoz képest már most 70 százalékkal nőtt a foglalások száma. A vendégek átlagosan 2,3 napig maradnak Budapesten a rangos sportesemény alatt, egy éjszaka körülbelül 17 960 forintba kerül. A magyarok közel 42 000 forintot, míg a külföldiek megközelítőleg 50 000 forintot költenek szállásra. A legkeresettebb szállástípusok ebben az időszakban az apartmanok és a három csillagos hotelek.

A hazai szállásközvetítő oldalon főként a honfitársaink foglalnak, de tízből két külföldi is náluk biztosítja szálláshelyét. „Belföldről főként Nyíregyházáról és Miskolcról érkeztek foglalások erre az időszakra, a határon túlról pedig a lengyelek, szlovákok és románok intézték szállásukat a Szallas.hu portálon keresztül” – ismertette az adatokat Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere.

Bár még vannak szabad szálláshelyek, aki július 14-én, 15-én vagy július 20-án szeretne egy-egy éjszakát Budapesten tölteni, jobban teszi, ha iparkodik a foglalással, mert a jelenlegi adatok szerint, ezeken a napokon már most közel teltházasak a szálláshelyek.

Balatonfüreden is tumultus lesz

A VB nyíltvízi számai Balatonfüreden kerülnek megrendezésre. A Szallas.hu adatai szerint közel 45 százalékkal nagyobb az érdeklődés az itteni szálláshelyek iránt, mint tavaly nyáron ebben az időszakban. A vendégek átlagosan 3,7 napig tartózkodnak majd Füreden, a külföldi vendégsereg magját a szlovákok és németek adják. „Egy éjszaka egy fő részére átlagosan kb. 10 000 forintba kerül a VB alatt, ami tavalyhoz képest közel 18 százalékos emelést jelent” – mondta Mészáros Judit.

Kapcsolódó képanyag:

Mészáros Judit fotója:

https://pr.szallas.hu/wp-content/uploads/2013/06/Meszaros_Judit_2_szallas_hu.jpg

Kapcsolódó webcím:

www.szallas.hu

További információ:

Kolma Kornél

ügyvezető

SAKKOM Interaktív

online marketing + pr ügynökség

Telefon: (+36) 1 237-0212

Fax: (+36) 1 237-0213

Mobil: (+36) 20-3333-220

E-mail: kkolma@sakkom.hu

Cím: 1068 Budapest, Benczúr utca 47. V. em.

Webcím: www.sakkom.hu

Facebook: facebook.com/sakkom.interaktiv

Tags:


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 8:30-19:30 között:

    Tel.: +36 30 344 2000
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kolma Kornél, pr menedzser
    06-1-237-0212
    kkolma@sakkom.hu
    SAKKOM Interaktív pr ügynökség
  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM