Sajtóközlemények no image

Published on április 2nd, 2015 | by Kelemen Lili

0

Idén is bővüléssel nyitott a belföldi turizmus – Fürdőkben töltjük a húsvétot

Budapest, 2015. április 2. Az év első 3 hónapjában ismét bővülést tapasztalt a belföldi turizmusban a Szallas.hu, a következő időszaknak pedig újabb lökést adhatnak a 2013-ban feltöltött, május végén lejáró SZÉP-kártya összegek. A közelgő húsvéti hosszú hétvégén egyébként a wellness-kikapcsolódásé lesz a főszerep, sokan a fürdővárosokban töltik majd az ünnepeket.

Idén is jól indult az év a szállásadóknak, már most 10 százalékos növekedés látható a tavalyi év első negyedévéhez képest a belföldi vendégforgalomban, ráadásul 11 százalékkal többet költöttünk szállásra, átlagosan 48 204 forintot. „Ez utóbbi annak köszönhető, hogy egyre többen áldoznak nagyobb összeget – akár 50-100 000 forintot – belföldi szállásra. A családosok körében ugyanakkor tovább nőtt azok aránya, akik inkább apartmanban szállnak meg, ők idén eddig átlagosan 5000 forinttal költöttek többet – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. – Az idei első negyedévben valamivel kevesebben fizettek SZÉP-kártyával, ugyanakkor a következő 2 hónapban ezen a téren növekedést prognosztizálunk, ugyanis a 2013-ban feltöltött összegeket május 31-ig lehet felhasználni.”

Vendégforgalom tekintetében még mindig Budapest és Eger vezet, a fürdővárosok népszerűsége viszont csökkenést mutatott az idei év első 3 hónapjában. A Szallas.hu statisztikái szerint Sárvár, Hévíz és Zalakaros is kikerült a 10 legnépszerűbb település rangsorából. Miskolctapolcát viszont egyre több fürdőzni vágyó választja, ennek köszönhető, hogy idén először kapott helyet a top10-ben. „Szemmel láthatóan nőtt a programturizmus és az aktív, városnézős pihenés iránti igény a magyarok körében, ráadásul ennek az idei, enyhe téli időjárás is kedvezett” – magyarázta Szigetvári József. Ezt bizonyítja az is, hogy Győr és Debrecen idén először tudott bekerülni a 10 legnépszerűbb úti cél közé, illetve Pécsre és Szegedre is többen látogattak el.

Nyuszi ül a gőzben

A húsvéti hosszú hétvégén viszont sokan inkább egy wellness-hotelben pihenik ki magukat, a szállásfoglalások alapján a fürdővárosok közül a legtöbben Miskolctapolcát, Hajdúszoboszlót és Egerszalókot választják. A többség 2 éjszakára marad, és átlagosan 41 000 forintot szán az ünnepi szállásra. A Szallas.hu adatai szerint a húsvét mintegy 70-80 százalékkal nagyobb forgalmat hoz egy átlagos áprilisi hétvégéhez képest. A húsvétra egyébként a szállodák többsége külön programmal készül: az ilyenkor megszokott ünnepi menün kívül többek közt plüssnyuszi szépségverseny, tojásvadászat, zenés nyusziváró, valamint locsolóbál várja a vendégeket.

Akadnak persze olyanok, akik már a nyaralásukat szervezik: a Szallas.hu előfoglalási adatai szerint idén rekordmértékben előrelátó a magyar, az elmúlt évekhez képest 51 százalékkal magasabb a nyári szálláshelyek foglaltsága. A külföldi úti célok tekintetében továbbra is Horvátország a legnépszerűbb a magyarok körében, a legkedveltebb városok pedig Medulin, Vir és Zadar. „A nyári foglalások alapján az is látszik, hogy egyre többen terveznek romániai utazást is, ők legtöbbször a parajdi sóbányát és a székely üdülővárost, Szovátát veszik célba” – tette hozzá a Szallas.hu ügyvezetője.

A 10 legnépszerűbb település húsvétkor

  1. Budapest
  2. Miskolctapolca
  3. Eger
  4. Gyula
  5. Hajdúszoboszló
  6. Pécs
  7. Egerszalók
  8. Nyíregyháza
  9. Szilvásvárad
  10. Sopron

 A 10 legnépszerűbb település az év első 3 hónapjában

(Zárójelben a tavalyi év hasonló időszakának helyezései)

  1. Budapest (1.)
  2. Eger (2.)
  3. Pécs (5.)
  4. Hajdúszoboszló (3.)
  5. Debrecen (-)
  6. Szeged (9.)
  7. Sopron (8.)
  8. Győr (-)
  9. Gyula (4.)
  10. Miskolctapolca (-)

Kapcsolódó képanyag:

Szigetvári Józsefről készült fotók: https://pr.szallas.hu/?page_id=20

Szallas.hu logók: https://pr.szallas.hu/?page_id=15

 

Kapcsolódó webcímek:

http://www.szallas.hu

http://www.youtube.hu/szallasguru/

 

További információ:

Kolma Kornél

ügyvezető

SAKKOM Interaktív

online marketing + pr ügynökség

Telefon: (+36) 1 237-0212

Fax: (+36) 1 237-0213

E-mail: kkolma@sakkom.hu

Cím: 1068 Budapest, Benczúr utca 47. V.

Webcím: www.sakkom.hu

Facebook: www.facebook.com/sakkom.interaktiv

Tags: ,


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 9:00-18:00 között:

    Tel.: +36 20 890 3150
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, PR munkatárs és sajtóreferens
    +36 30 417 8783
    lili.kelemen@szallas.hu
  • KÖZÖSSÉG

  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM