Partnerhírek

Published on március 27th, 2017 | by Vereckei András

0

A klímaváltozás a turizmusra is hatással lesz

Az éghajlatváltozás befolyással bír életünk szinte minden területére, még a turizmusra is — derül ki a véleményezés alatt lévő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által közzétett,  második nemzeti éghajlatváltozási stratégiából.

Hasonló stratégiákért nem kell a szomszédba mennünk. Az első változatot 2008-ban fogadta el a parlament. Ennek felülvizsgálatát követően 2013-ban készült egy újabb, 2014-2025 közötti időszakra vonatkozó második tervezet. Ezt 2015-ben nyújtották be a törvényhozásnak. A március közepén napvilágot látott, kettes számú stratégia előkészítésében ösztönzőleg hatott a 2015-ös párizsi klímacsúcson elfogadott globális klímavédelmi megállapodás. Ennek nyomán vizsgálták felül a korábbi hazai változatot.

A mintegy 220 oldalas stratégia 2017-30-50 közötti időszakra kínál megoldási javaslatokat. A cél a természeti értékek, erőforrások (termőföld, ivóvíz, biológiai sokféleség), és kulturális kincsek megőrzése, valamint az emberi egészség kiemelt védelme. Mindezek eszköze egy alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaság megteremtése.

Hőhullám Krakkóban, Fotó: Silar, Wikimedia

Az irományból kiderül, hogy Magyarország, tekintettel a klímaváltozás valószínűsíthető következményeire Európa egyik legsérülékenyebb területe. Az előrejelzés szerint az évszázad végére a nyári hónapok hőmérséklete átlagosan 4 fokkal is emelkedhet. Az éves csapadékmennyiségben nagy változásra nem számíthatunk, évszakos eloszlásában azonban igen. A nyári csapadék a következő évtizedekben 5, az évszázad végére akár 20 százalékkal is csökkenhet, míg ősszel és télen több csapadék várható a megszokottnál.

A klímaváltozás turizmusra gyakorolt hatása megjelenik abban, hogy a melegedő
éghajlat miatt kitolódik a szezon időbeli határa. Ez eddig rendben. Az már kevésbé, hogy a szélsőségesebb időjárási jelenségek miatt csökkenhet a tavak folyók vízmennyisége. Ami még ennél is elgondolkodtatóbb a vízparti turizmus szempontjából, az a víz minőségének egészségügyi kockázatokkal is járó romlása. A melegedés miatt a vízben — és élelmiszerekben — előforduló kórokozók száma megemelkedhet. Nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy a levegő mindössze 1 Celsius fokos átlaghőmérséklet-növekedése esetén már akár 5%-kal is emelkedhet a salmonellosis-os, vagy akár a Hepatitis A megbetegedések száma. Amennyiben a felmelegedés borúlátó forgatókönyvei megvalósulnak a mi szélességi körünkön is, oda kell figyelni nem csupán a természetes vizeknél, de a vízi parkokban és strandokon egyaránt.

(MTI/Szallas.hu)


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 9:00-18:00 között:

    Tel.: +36 20 890 3150
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, PR munkatárs és sajtóreferens
    +36 30 417 8783
    lili.kelemen@szallas.hu
  • KÖZÖSSÉG

  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM