Partnerhírek

Published on március 27th, 2017 | by Vereckei András

0

Drámaian emelkedett a nyaralók ára

Negyven százalékkal fizetünk többet bizonyos országrészekben egy-egy nyaralóért — derül ki az Otthontérkép elemzéséből.

Az ingatlanportál adatai szerint egy év elég volt, hogy a nyaralók ára egyes országrészekben ekkora mértékben emelkedjen. Az átlagos négyzetméterenkénti ár jelenleg 286 ezer forint. A Balaton és Budapest környéke a legdrágábbak.

Új építésű és használt nyaraló négyzetméterenkénti ára közti különbség meglehetősen nagy: közepesen jó állapotú ingatlan esetében 177 ezer, míg az egy újnál 287 ezer forint. A portál szerint a hétvégi házak zömét 10 millió forint alatt kínálják. Szintén számottevő mennyiségben válogathatunk a 11-15 , illetve 16-25 millió közti kategóriából. 25 millió forint fölött azonban nagyságrendekkel kevesebb nyaraló cserél gazdát. Ennek oka egyebek mellett az ingatlanok alapterülete: a portál adatai értelmében az alapterület többnyire nem éri el az 50 négyzetmétert. Az 51-75 négyzetméter közötti házak még kimutatható mennyiségben szerepelnek a portál nyilvántartásában, azonban a 100-120 négyzetméter fölöttiek ritkaságszámba mennek.

Forrás: Kis-Balatoni Ökoporta Zalaszabar

Szintén érdekes az eladó nyaralók területi eloszlása: többségük pont a két legdrágább térségben — Balaton, Budapest környéke — található. Budapest környékével határos a Velencei-tó, ahol az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően szintén nőtt a kereslet, ennek következtében az ár. A legnépszerűbb tómelléki szakaszok Kápolnásnyék valamint az északi parti Sukoró. Utóbbinál sokat nyom a latba a tó panorámája. Sukorón egy év alatt 18-20 százalékos emelkedést tapasztaltak. Az egyre növekvő idegenforgalmi népszerűségnek örvendő Tisza-tó környékén is emelkedtek az árak a növekvő kereslet következtében.

Az ingatlanportál közleménye kiemeli: a növekedés mértéke különösen annak tudatában drasztikus, hogy a nyaralókra jellemző szezonális áringadozás felfelé ívelő szakasza még csak most, a tavaszi hónapokban jelentkezik.


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 9:00-18:00 között:

    Tel.: +36 20 890 3150
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, PR munkatárs és sajtóreferens
    +36 30 417 8783
    lili.kelemen@szallas.hu
  • KÖZÖSSÉG

  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM