Partnerhírek

Published on szeptember 11th, 2017 | by Vereckei András

0

Nyugalmat a bulinegyedben!

Az egy ideje bulinegyedként aposztrofált VII. kerületi Belső-Erzsébetváros körül az utóbbi időkben egyre fokozódott a hangulat. A tét az éjszakai nyugalom, az élhetőség; a lakók intézkedéseket sürgetnek.

Június 16-án kerület lakói az erzsébetvárosi önkormányzat épülete előtt tartott sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a szórakozóhelyek és vendégeik okozta kihívásokra. A kerület belső, alig egy négyzetkilométernyi területére mintegy 400 venédglátó- és szórakozóhely jut. A működésüket szabályozó rendelet csupán a működésükkel kapcsolatos bejelentési kötelezettséget ír elő. A nyitvatartásukat a leginkább érintett részen, a Károly körút, Király utca, Rákóczi út és Erzsébet körút által határolt területen a rendelet nem korlátozza. Az Élhető Erzsébetváros Facebook-csoport szeretné, ha a lakók pihenéshez való jogát előtérbe helyezve az önkormányzat éjfélig engedélyezné az érintett területen az egységek nyitvatartását.

A civilek még a nyár folyamán levélben fordultak a polgármesteri hivatlhoz, melyben a nyitvatartás szabályozása mellett szorgalmazták a fizetős parkolás este 8 és hajnal 4 óra közötti bevezetését, a szemetelés, tiltott helyen dohányzás és italozás, az este 8 és reggel 6 óra közti hangoskodás megbírságolását. Szintén javasolták a mélynyomók teljes tiltását, valamint a vendéglátóhelyek 50 méteres közvetlen környezetének kötelező tisztántartatását.

A lakók szintén kezdeményeztek egy lakossági fórumot, melyre hivatalos volt a polgármester mellett a kerületi rendőrkapitány is. Utóbbi nem jelent meg, de ott volt a kerület rendészeti igazgatója, aki elismerte, hogy a hétvégenként a kerületre szabaduló majd’ 200 ezer ember kezelhetelten méretű tömeget jelent. A civilek demonstrációit, kezdeményezéseire válaszképpen a vendéglátóhelyek képviselői is az utcára vonultak. Szerintük a nyitvatartási idő korlátozása nem megoldás a problémára. Inkább mindegyik felet bevonva kellene konszenzusra jutni.

Nemrég felmerült, hogy több világváros, köztük például Amszterdam, Bécs mintájára éjszakai polgármester gondoskodjon a rendről. A polgármester nem egy személy, hanem egy olyan non-profit egyesület, amely hidat képez a budapesti szórakozó és szórakoztató negyedekben élő lakosok, a hatóságok és a vállalkozások (bárok, éttermek, szórakozóhelyek) között. Célja a város éjszakai élete körüli érintettek közötti bizalom növelése és a párbeszéd elősegítése. A szeptember elején alakult egyesület alapító tagjai az érintett környék vendéglátósai közül kerültek ki.

A fokozódó helyzet láttán az önkormányzat megígérte, hogy még ebben a hónapban napirendre tűzi a kérdést. Terveik szerint egy készülő rendelet segítségével átszerveznék a takarítást, az önkormányzat tulajdonában álló ingatlant nem adnának bérbe szórakozóhely létesítésére. Amennyiben valamely meglévő mulató zárna be, menne csődbe, az új bérlő a lakókat kevésbé zavaró tevékenységet folytathatna.


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 9:00-18:00 között:

    Tel.: +36 20 890 3150
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, PR munkatárs és sajtóreferens
    +36 30 417 8783
    lili.kelemen@szallas.hu
  • KÖZÖSSÉG

  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM