Partnerhírek

Published on március 27th, 2017 | by Vereckei András

0

Új vezetés a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) élén

A március 21-én tartotta a budapesti Mercure Buda Hotelben rendkívüli közgyűlését az MSZÉSZ. Könnyid László, eddigi alelnököt 99% igen szavazattal választották elnökké – számolt be a Vendég & Hotel Online.

A 2015 óta az alelnöki tisztséget betöltő Könnyid László, a hévízi Hotel Európa fit vezérigazgatója szállodai, Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke éttermi oldalról az MSZÉSZ új elnöke; Flesch Tamás, a Continental Group tulajdonos-igazgatója a szövetség alelnöke lett. A választott vezetők a következő 650 napra töltik be tisztségüket. Az éttermi társelnöki posztra Hamvas Zoltán volt az egyetlen jelölt. Az MSZÉSZ korábbi elnöke, Niklai Ákos  tavaly decemberben váratlanul mondott le tisztségéről.

Hamvas Zoltán megválasztását követően kifejtette, hogy fontosnak tartja a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) való kapcsolatot. Úgy véli, az ügynökség az út az állami vezetéssel történő párbeszédhez. A közgyűlésen megjelent Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója is, aki expozéjában stratégiai partnerséget kínált a szállodaipar számára.

Hamvas szerint megoldásra vár egyebek mellett az áfacsökkentés kérdése, a reprezentációs adó problémaköre. Szintén elhangzott a közgyűlés alkalmából, hogy az éttermi szakosztály a jövőben aktívabban vesz részt az MSZÉSZ munkájában.

Könnyid László arról szólt, hogy elnöklése ideje alatt igyekszik mindent megtenni a szervezet politikamentes működése érdekében. Az új elnök olyan szakmai szövetséget kíván irányítani, amely képes beszélő viszonyban maradni a mindenkori politikai vezetéssel. Az elnök felhívta a figyelmet a következő év fontosságára is: 2018-ban lesz 50 éves az MSZÉSZ.


About the Author



Comments are closed.

Back to Top ↑
  • ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

    Amennyiben a Szallas.hu-nál foglalt és kérdése merült fel, keressen minket az alábbi ügyfélszolgálati elérhetőségeken 9:00-18:00 között:

    Tel.: +36 20 890 3150
    E-mail: szallas@szallas.hu
  • SAJTÓKAPCSOLAT

    Ha újságíróként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

    Kelemen Lili, PR munkatárs és sajtóreferens
    +36 30 417 8783
    lili.kelemen@szallas.hu
  • KÖZÖSSÉG

  • NÉPSZERŰ

  • ARCHÍVUM